„Álomszép koncert” – Falukarácsony

2016-12-12

„Álomszép koncert” – Falukarácsony

Fellépnek a Duna televízió Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató műsorának résztvevői.

DECEMBER 18. – 15:30 „ Álomszép koncert!”

Patkós Mariann, Patkós Maja – hárfa

Patkós Mariann és Maja is a Király König Péter Alapfokú Művészeti Iskola hallgatói, 6 és fél éves koruk óta hárfáznak; felkészítő tanáruk Natalia Gorbunova. Maja 10, Mariann 11 és fél éves, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanulói.
 
Mariann a 2016-os Virtuózok Komolyzenei tehetségkutató döntőse, különdíjasa; Maja középdöntőse.
Számos hárfaversenyen szerepeltek eredményesen, 2015-ben az Országos Hárfaverseny aranydíjasa volt Maja, ezüstdíjasa volt Mariann. Mariann 2014-ben a Belgrádi Nemzetközi Hárfaversenyen ért el harmadik helyezést.
Szabadidejükben táncolni járnak, a jégtánc és a dzsesszbalett a kedvencük. Részt vettek a 2016-os Miskolci Operafesztivál nyitókoncertjén, Maja meghívást kapott a 2016-os Fesztiválakadémiára vendégelőadóként, híres külföldi zenészekkel játszott egy színpadon a Zeneakadémián.
 
Kormányos Vanessza – hegedű
 
2014-ben a Virtuózok elődöntőse. Cisztás fibrózisban szenvedő kislány, a Virtuózok projekt segíti a gyógykezelését, és ajándék hegedűt is kapott. Megismerhetjük a történetét és a hegedűhöz való kötődését. 
Tanára: Czeglédi Ibolya
 
Néveri Bence – blockflőte
 
Néveri Bencét az ország a Virtuózok komolyzenei versenyen ismerte és szerette meg, az ifjú tehetség 2015-ben egészen a középdöntőig jutott. Az Országos Furulya Versenyen első lett saját korcsoportjában, és a korosztályok közötti fődíjat is megkapta. Koncertezett többek között a holland Anneke Boeke-vel és az orosz Olga Paschenkoval.  A Régizene rajongója, számára ez nem csupán egy zenei korszak, hanem életstílus, ami az egész életét és felfogását átjárja. Sok mesterkurzuson vett részt, többek között: Januj Anna, Dorothee Oberlinger, Jordi Savall.
 
A belépés díjtalan! Várunk minden érdeklődőt szeretettel.