RANDEVÚ

2017-03-03

RANDEVÚ

A szerelem tematikájában gyűjtöttünk zenéket – az énekesek saját dalai, valamint a swing-korszak nagy slágerei mellé olyan fontos és emlékezetes előadóktól, mint Eric Clapton, Gloria Estefan vagy éppen Záray-Vámosi. Utóbbiaktól például a „Két összeillő ember” vagy a „Két szív, egy dallam” című dalok kapnak új, friss értelmezést a korszerű zenekari hangzástól és a fiatal énekesek empatikus, szuggesztív előadásától.

Varga Feri, Balássy Betty és a Studio11 Ensemble

Varga Feri azon fiatal előadók közé tartozik, akik egy népszerű televíziós versenyen tűntek fel, de szemben oly sok sorstársával, az ő sikere tartósnak bizonyult. Köszönhető mindez kimagasló tehetségének, és a zenével szembeni nagy szakmai alázatának.

Balássy Betty jazzénekesi, énektanári zenei karrierje 2000-ben indult be, amikor egy nemzetközi jazz énekversenyen I. helyezést ért el. Ezt követően számtalan formációval koncertezett országszerte, képzettségének köszönhetően rengeteg népszerű előadó lemezének, produkciójának közreműködője.

A Studio11 zenekar története 1963-ban indult a közszolgálati rádió égisze alatt Zsoldos Imre és Dobsa Sándor vezetésével. A zenekar évtizedeken keresztül meghatározó részese volt a magyar könnyűzene fejlődésének, fontos dalok, produkciók megszületésének közreműködői. A jelenleg művészeti társulatként működő Studio11 Ensemble a könnyűzene valamennyi stílusában tovább járja a szabad zenélés útjait...